Őshazája Dél-Mexikó és Közép-Amerika, az indiánok ismerték és termesztették. Európába Kolumbusz második útján került be.

Kezdetben dísz- és szobanövény, gyümölcse orvosság. Fűszerként lassan hódított teret, azt híresztelték, hogy mérgező.

Magyarországra a 16. században a törökök révén került be, 18. századtól termesztették, először Szegeden, pár évre rá Kalocsán és vonzáskörzetében.

Olcsó borspótló fűszerként vált népszerűvé, de hitték, hogy gyógyítja a maláriát és meggátolja a kolera kialakulását.

Hagyományos termesztése két szakaszra bontható: háztáji palánta nevelés és szántóföldi művelés. Kora tavasszal vetették el a magokat, május közepén kerültek ki a palánták a határba, augusztus vége- szeptember eleje a szedés ideje.

Feldolgozásának szakaszai: szárítás, törés, rostálás, őrlés.

19. század derekáig termelése sehol sem haladta meg a családi önellátás szintjét.

A megnövekedett kereslet miatt gyorsabban és nagyobb mennyiségben tudtak őrölni vízimalmokban, tavasztól egészen a tél beálltáig. 1859-ben a Pálfy testvérek első paprikaőrlő gőzmalomja gyorsan teret hódított, és a vízimalmok ideje leáldozott.

Mivel a paprikából a természetben csak erős létezett, különféle eljárásokkal szelídítettek az ízen, többek közt hasítással, melynek során eltávolították az ereket, magokat. Külön szárították a paprikahúst és kezelték (áztatták, taposták, szárították és tárolták) a magokat, csak a későbbi őrlés során kerültek újra össze, eltérő mennyiségekben.

Vitéz Horváth Ferenc nevéhez fűződik az első csípősségmentes anyatövek izolálása, mely később a bátyai paprikatermelők révén került be a köztermelésbe 1932/33-ban.

A csípős ízért a kapszaicin felelős, mely a rokon anyagaival együtt hő-, illetve fájdalomingert váltanak ki. Minél több kapszaicint tartalmaz a paprika, annál erősebb.